A múlt emberének élete is tele volt feloldandó konfliktusokkal, vívódásokkal, sokszor a történelem olyan helyzetbe sodorta szereplőit, melyek a jelen emberének is tanulságul szolgálhatnak. Ez elmondható Koren Istvánról is, aki az aszódi latin iskola vezetője, tanára volt. Az ő története azért is érdekes az utókor számára, mert a történelem választásra kényszerítette, pedig ő nem akart választani.
Nem véletlenül mozaikok az oldal neve, hiszen ez a történet Koren István életének és karakterének, de Aszód történelmének is egy kis mozaikja. A 19. századi aszódi lelkészválasztással kapcsolatos másfél évtizednyi vita egy mozzanata. Mégis sok tanulsággal szolgál számunkra.
A magyarországi evangélikusságnak több problémával kellett szembe néznie a 19. század folyamán. Ezek egyike a felekezet többnyelvűségéből adódott, mely a nacionalizmus évszázadában megosztottságot eredményezett. Az aszódi evangélikus gyülekezet esete kiváló példa erre. Ugyanis 1847-ben egy lelkészválasztás szétszakította a közösséget. A tisztségéhez ragaszkodó lelkész minden követ megmozgatott pozíciójának megtartása érdekében, így egy idő után politikai vádak is előkerültek, pánszlávizmussal vádolta meg ellenfeleit, köztük a helyi középiskola tanárát, Koren Istvánt is. A szakirodalom alapján úgy tűnik, nem csak kortársai, de az utókor is képtelen megérteni a felvilágosult középiskolai tanár világnézetét. Az ellentétpárok, szélsőséges sablonok használata helyett érdemes árnyaltan felrajzolni Koren világképét, identitását.
Az aszódi evangélikusok vitája
Aszódon a 19. század utolsó harmadáig az evangélikus felekezet volt a legnagyobb, és a város birtokosai, a Podmaniczkyak is ehhez a felekezethez kötődtek, és aktív szerepet töltöttek be egyházuk életében. Így a helyi evangélikusok vitája a város egészét nézve is meghatározó volt.
A vita a lelkészválasztáskor robbant ki. Ugyanis 1815-től 1847-ben bekövetkező haláláig Mikulás Dániel volt a gyülekezet lelkésze, aki 1834-37 között a pesti egyházmegye főesperesi címét is bírta. Halála után a gyülekezet tagjai szembekerültek egymással az új lelkész, ifjabb Mikulás Dániel Ede megválasztása során. Ő már 5 éve a gyülekezet segédlelkésze volt, előtte a Podmaniczky családnál volt gazdatiszt, helyben. Iskoláit Selmecbányán és Eperjesen végezte. A gyülekezet kettészakadt, 1847-1862 között különböző panaszokkal jelentette fel egymást a két csoport, az egyház különböző szintjein, így az aszódi papválasztás ügye megjárta az esperességi, egyházkerületi, de még az egyetemes gyűlést is, és a világi igazságszolgáltatást is bevonták, 1848-ban a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium , az 1860-as években pedig a Gödöllői járásbíróság is érintetté vált. Az ügyben a lelkész megválasztását kezdeményező gyülekezeti egyházi felügyelő, Podmaniczky Lajos földesúr is érintett, vizsgálat folyt ellene.
A röviden ismertetett konfliktus irataiban közvetlenül két alkalommal jelenik meg Koren István neve. Egy alkalommal a lelkész ellen tanúskodott, egy másik alkalommal pedig védekezésre kényszerült, mert Mikulás Dániel Ede feljelentette.
Koren István, Petőfi tanára
Koren István a pest-pilis-solt vármegyei, Aszóddal szomszédos Domonyban született, 1805. december 21-én. Domony Fényes Elek leírásában tót faluként szerepel. Koren visszaemlékezése szerint a családja Mária Terézia uralkodása alatt települt le Domonyban, a tanár szerint felmenői vagy Turócz, vagy Liptó vármegyéből érkeztek. Apja az aszódi latin iskolában tanult, ennek az iskolának lett később Koren a tanára, igazgatója. Azonban a család szegény volt ahhoz, hogy a fiú, azaz Koren István édesapja, Márton továbbtanuljon, így mesterséget kellett választania. Szűcsmester lett, de fő hivatása mellett is szerette pallérozni elméjét, sokat olvasott. Talán saját esete és tudásszomja motiválta arra, hogy fiát taníttassa. Mindenesetre Koren István szülőfalujában kezdte az elemi iskolát, majd a szomszédos német nyelvű Ikladon folytatta azt, mivel apja célja az volt, hogy a fia németül is megtanuljon.
1816-1825 között Selmecbányán tanult. Innen Pozsonyba került, az evangélikus líceumban végezte a felsőbb osztályokat, bölcsészetet és teológiát. Állítása szerint az első pozsonyi éve utáni nyári szünetben tanult meg magyarul, mikor Pomázon a Király családnál vendégeskedett, mint zongoratanár. Szlovák nyelven publikált visszaemlékezése szerint a család kedvességével és szivélyességével elérte, hogy ahogy ő mondja:
„A szegény szlovákból magyarbarátot csináltak, megállapítottam, hogy a magyarokkal továbbra is békében lehetne élni, hogyha a mi hazaárulóink (odrodilci) nem azon gondolkodnának, hogy kiírtsák a szlovák nyelvet.”
A Pozsonyi líceum elvégzése után az Osztroluczky családhoz került nevelőnek. Később innen szeretett volna német egyetemre járni, de végül 1832-ben Karol Kuzmany barátja közbenjárására kapott Besztercebányán elemi iskolai állást, ahol saját állítása szerint a szlovák nyelvet tollal és szóval szerette volna tanítani.
Pár hónapot töltött Besztercebányán, mert még ebben az évben meghívta a helyi gyülekezet Aszódra, a latin iskolába, tanítani. Ez komoly előrelépés volt a tanítói pályához képest, egy evangélikus főnemes család uradalmi központjában lehetett egy kisgimnázium vezetője, tanára. Az aszódi latin iskola nagyszerű lehetőség volt arra, hogy egy kibontakozhasson. Koren István kivételes tanárszemélyiség volt, és személye nagyon jót tett az aszódi latin iskolának, az iskola anyakönyvei, az alapján készült statisztikái számokkal is alátámasztják a nehezen megfoghatót: a kiemelkedő tehetséget, a jó szervezőt, a gondos tanárt. Besztercebányán megfogalmazott terveivel ellentétben viszont Aszódon magyarra és főként magyarul tanította a diákokat, több elismerést kapott a magyar vizsgákon kiválóan szereplő diákjai miatt.
Viszont Koren nem csak a magyar nyelvet ápolta ilyen buzgalommal. Irathagyatékában található feljegyzései arról tanúskodnak, hogy aszódi éveiben naprakészen követte a szlovák nemzeti mozgalmmal kapcsolatos eseményeket, olvasta kiadványaikat, sőt, kapcsolatot is ápolt a mozgalom tagjaival és kulcsszereplőivel, bár annak mélységéről nehéz hiteles megállapítást tenni. Annyi biztos, hogy Ľudovít Štúr leveleiben többször megemlítette őt anyagi támogatói, pontosabban a mozgalom támogatói között.
Nézeteire felfigyeltek Aszódon. A Pesti Hírlap egyik 1844 szeptemberi számában a Podmaniczky család egyik gazdatisztje Korenre utalva csipkelődött:
Igen érdekes volt látni, miként az itten épen nem idegen pánslavismusi mozgalmak ellentétéül a’ jelenlevő zsidóatyák annyi kedvet, sőt tiszteletet mutattak a’ nemzetiség iránt.
Koren István válasza a következő volt:
„Pánszláv-e aki tót, és tót eredetét merően eltagadni nem akarja? (…) és a mennyire magyar nyelv terjesztése körüli foglalatosságaim engedik Tiszttartó urat: melly gyermekek beszélnek Aszódon többet magyarul, a zsidók vagy a keresztyének?
Koren István vajon hogyan gondolkodott a magyar és a szlovák nép viszonyáról? A tanár leveleiben, jegyzeteiben, a szlovák nyelv és kultúra védelmét hangsúlyozta, viszont megjegyezte, hogy pánszlávizmus bűnébe azonban nem szabad esni.
Az aszódi “pánszlávizmus”
A lelkészválasztáson összevitatkozott hívek a pest-megyei esperesség bevonásával tették meg első lépésüket a béke útján. Ekkor látszólag rendeződött az ügy, a döntés szerint új papválasztásra lesz szükség, ugyanis a vita alapja az volt, hogy a lelkészt törvénytelen úton választotta meg a gyülekezet, élén Podmaniczky Lajos helyi birtokossal és a gyülekezet felügyelőjével. A kérdés megoldódni látszott, ám az esperes aszódi látogatása során kiderült, hogy a gyülekezet pénztára nincsen rendben. Emiatt újabb vizsgálat következett, mely során kiderült, hogy a presbitériumot 5 éve nem hívták össze az aszódi evangélikus gyülekezetben.
Mikor erre rákérdezett az esperességi bizottság, Podmaniczky Lajos felügyelő egy korábbi esetre hivatkozott, ekkor Masztics János/ Jan Mastič, korábbi tanító a magyar nyelv tanítása ellen lázadt, ez pedig nagyon komoly botrányt okozott akkoriban, 1842-ben.
„A kisebbik iskolában tanító nincs, Masztic János helybéli tanító nem tsak hogy maga gyűlöli és hanyagosan tanítja a magyar nyelvet, hanem még a decanatusban létező oskola tanítókat is hozzájuk bocsájtott olvasatában óhajtja attól elidegeníteni”
(Brocken József, domonyi lelkész és az iskolakörzet vezetője írta 1842-ben)
A tanítót – a földesúr intézkedése folytán, aki erre az esetre hivatkozott 1847-ben- hamar és gyorsan menesztették aszódi pozíciójából. Podmaniczky Lajos szerint a lázadó tanítót megválasztó presbitérium megbízhatatlanságából adódó pánszláv ügy miatt feloszlatta a testületet, nem ismeri el azt.
Időközben az ideiglenesen megválasztott Mikulás ügyének pozitív előmozdítása érdekében a Vallás- és Közoktatási Minisztériumhoz fordult. 1848 júniusában panaszt tett az intézménynél, miszerint korábban, segédlelkésszé választásakor egy Masztics János nevű pánszláv tanító érkezett Aszódra. Szerinte a tanító távozása után is maradt Aszódon pánszláv érzelmű csoport. Ez a pánszláv párt az, akik most, 1848-ban az egyházmegye bevonásával akadályozzák meg az ő megválasztását. Mikulás Dániel Ede szerint az aszódi pánszláv párt titkos gyűléseket szervez, és lázítja a helyieket a személye ellen.
A lelkész által ábrázolt, magyarellenes, pánszláv tömörülés feltételezhetően egyszerre fedi a szláv-szlovák és magyar identitás között lavírozó, a szlovák nyelvet ápoló, annak folyóiratait terjesztő Koren Istvánt, és néhány, hozzá hasonlóan gondolkodó helybélit, akik megjelennek Koren jegyzeteiben.
Az aszódi pánszláv párt mögött egyértelműen Koren Istvánt sejtették, hiszen az adott presbitériumi jegyzőkönyvből kiderült, hogy Koren Istvánnak közve volt Masztics/Mastič meghívásához, ráadásul Mikulás Dániel Ede ebben az időszakban feljelentette Koren Istvánt, mint pánszláv uszítót.
A városban jelenlévő szláv-szlovák önmeghatározás nyomait, a szlovák nyelvhez és kultúrához való kötődés elemeit ismerhette fel a lelkész, aki a pánszlávizmus fogalma mögé próbálta sűríteni minden ellenfelét, hogy ezzel számára pozitív döntést érjen el saját ügyében.
Koren István aszódi éveire, de későbbi életpályáját tekintve is igaz az megállapítás, miszerint ő megpróbálta összeegyeztetni a magyar államhoz való lojalitását szlovák kulturális identitásával. Igyekezett elkerülni a magyar politikai és a szlovák kulturális identitás közötti választást, egyik oldallal sem szeretett volna szembekerülni. Azonban a 19. századi Magyarországán nehéz volt ellavírozni a két identitás között, Korent is többször érték támadások a szláv-szlovák kötődése miatt. Aszódon a magyar identitású evangélikus főnemesek uradalmi központjában különösen érzékenyek voltak a birtokosok a nyelvi kérdés tekintetében. Az 1844-es támadás ezért érhette őt, azonban, a lelkészper alatt más okból vált célponttá: Ebben az esetben az egzisztenciális ellenfél ellehetetlenítése volt a támadás célja, mely csak kezdetekben öntött nyelvi színezetet. Ezt az is bizonyítja, hogy a Bach-korszakban forradalmárként jelentette fel a még mindig nem stabil pozíciójáért küzdő Mikulás Dániel Ede Koren Istvánt, majd pedig a latin iskolán keresztül támadta. Végül Koren István elhagyta Aszódot.
Bozó-Szűcs Diána: Etnokonfesszionalizmus az Alföldön- felekezeti identitás versus nemezeti identitás” elnevezésű, a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete által szervezett konferencián, 2016.11.11-én tartott előadás szövegének bővített változata.
Felhasznált irodalom
Kertész Botond: Evangélium és szabadság, Budapest, 2002
Jan Kvačala: Pamäť Štefana Koreňa. In: Slovenské pohľady 16, 1896.
Jozef Ambruš: Listy Ľudovíta Štúra 1. 1834 – 1843. 1954.
források:
Koren István Irathagyatéka, EOL
Pesti Hírlap 1844
Az aszódi lelkészválasztási perek jegyzőkönyvei EOL
Aszódi evangélikus gyülekezet protocollumai
Múltmozaik 
“Pánszláv-e aki tót?- Petőfi tanára és a nyelvi kérdés” bejegyzéshez egy hozzászólás